Csesztve
Weboldal
Időszámításunk előtt 3500 táján ezen a környéken már megtelepedett az ember. Megtalálták itt az újkőkori lengyeli és a késő bronzkori pilinyi kultúra emlékeit, illetve honfoglalás kori leletek is előkerültek.
A török hódoltság alatt a falu elpusztult, így kiűzésük után szlovákokat is telepítettek ide.
A község közelében lévő Galibapuszta a középkorban Helembafalva néven önálló település volt. A XIX. században Madách Imre (1823-1864) költő tulajdonába került, aki úrilakot építtetett ide, s szép parkot telepíttetett köré.
A községbe vezető bekötőút mellett található a Csesztvéhez tartozó Bakópuszta, ami 1720-ban még önálló falu volt.
Csesztve állandó rendezvénye a Madách Imre tiszteletére október elején megrendezett emléknap. Ennek keretében előadásokon adják közre a költő munkásságának kutatásában elért legfrissebb eredményeket.
A település megközelíthető közúton: az M3-as autópályáról Hatvannál kell letérni a Salgótarján felé vezető 21-es számú útra, arról pedig Pásztó előtt kell nyugat felé, a balassagyarmati útra fordulni.
Pálmai írta Vrbovszki György adatlapjához (Csesztve)
2010.06.24 14:45:15
TISZTELT URAM!
Üdvözlöm!
Pálmai Róbert vagyok Rétságról, a Civil Mozgalom Nógrád megyei vezetője.
Nem látom az adatlapján, hogy független vagy valamelyik pártnak, szervezetnek tagja-e esetleg szimpatizál velük. Ha igen kérem levelem, ne tekintse tolakodásnak, és sok sikert... ->